en egy dologgal nem ertek egyet a citrom oltasa sokkal konnyebb ha hej ala oltjuk es nem napos helyen ,hanem felarnyekos helyen tartjuk mig az oltas megel
Sziasztok! Van egy 5 éves citromfám, és szeretném ha teremne. segítsetek honnan tudnék oltóvesszőt vagy szemet szerezni! Megkérdeztem már a városi zöldcentrumot, de ott nem foglalkoznak fák oltásával.
segítségeteket előre is köszönöm!
Kedves Szabi. Pár sorral lejjebb írtam róla, illetve itt még egy kis olvasnivaló: http://palmaligetetmagyarorszagnak.com/modules/smartsection/item.php?itemid=422
Oltóvesszőt egy termő citromfáró szedhet.
Az oltóvessző vastagsága egyezzen meg az alanyvessző vastagságával, de ceruzavastagságnál ne legyen vastagabb. Az alanyt a gyökérnyak fölött 5-6 centivel ferde metszlappal vágjuk vissza, majd a nemesből is ugyanolyan széles ferde metszlapot vágjunk. Az elágazásmentes nemesen két levelet hagyjunk, a leveleket nagyságuk egyharmadáig vágjuk vissza. A két részt illesszük össze, és raffiával kötözzük. Az oltványt meleg, világos helyen, magas páratartalom mellett neveljük, amit házi körülmények között igen nehéz betartani, legfeljebb üvegházban. A cserépre húzzunk nejlon zacskót, amivel a növény környezetében emeljük a páratartalmat. Ha nagyon bepárásodik, időnként le kell venni a nejlont. Ajánlom figyelmébe Peter Klock: Citruskert teraszon és balkonon c. könyvét. Ha nehézséget okoz a nemes beszerzése, és maga a művelet, akkor az ELTE Botanikus Kertjében (Fűvészkert) vállalnak citrusoltást.
Subiecte
Citrom oltasa
Lehet, de a legellenállóbb alany a vadcitrom.
Érdeklődöm, hogy grapefruit fát át lehet-e oltani citromra? köszönöm válaszukat.
en egy dologgal nem ertek egyet a citrom oltasa sokkal konnyebb ha hej ala oltjuk es nem napos helyen ,hanem felarnyekos helyen tartjuk mig az oltas megel
Kedves Anita. Termő citromfával rendelkező kertbarátoktól tud ilyesmit beszerezni. Esetleg érdeklődjön közeli kertbarát körnél.
Sziasztok! Van egy 5 éves citromfám, és szeretném ha teremne. segítsetek honnan tudnék oltóvesszőt vagy szemet szerezni! Megkérdeztem már a városi zöldcentrumot, de ott nem foglalkoznak fák oltásával.
segítségeteket előre is köszönöm!
Kedves Szabi. Pár sorral lejjebb írtam róla, illetve itt még egy kis olvasnivaló: http://palmaligetetmagyarorszagnak.com/modules/smartsection/item.php?itemid=422
Oltóvesszőt egy termő citromfáró szedhet.
Szép napot azt szeretném kérdezni hogyan kell oltani a citromot, és mikor?? És honnan kell szereznem oltó vesszőt? :) választ előre is köszönöm!
Az oltóvessző vastagsága egyezzen meg az alanyvessző vastagságával, de ceruzavastagságnál ne legyen vastagabb. Az alanyt a gyökérnyak fölött 5-6 centivel ferde metszlappal vágjuk vissza, majd a nemesből is ugyanolyan széles ferde metszlapot vágjunk. Az elágazásmentes nemesen két levelet hagyjunk, a leveleket nagyságuk egyharmadáig vágjuk vissza. A két részt illesszük össze, és raffiával kötözzük. Az oltványt meleg, világos helyen, magas páratartalom mellett neveljük, amit házi körülmények között igen nehéz betartani, legfeljebb üvegházban. A cserépre húzzunk nejlon zacskót, amivel a növény környezetében emeljük a páratartalmat. Ha nagyon bepárásodik, időnként le kell venni a nejlont. Ajánlom figyelmébe Peter Klock: Citruskert teraszon és balkonon c. könyvét. Ha nehézséget okoz a nemes beszerzése, és maga a művelet, akkor az ELTE Botanikus Kertjében (Fűvészkert) vállalnak citrusoltást.
Szeretnem megtudni mikor es hogyan kell a citromot oltani? Koszonom.