Kedves Zoltán. Az átültetés mindik sokk a növénynek, különösen tél elején, amikor nem fejlődik intenzíven. Szinte biztos, hogy a gyöekerek nevelése érdekében pár levelet elveszít. Fontos, hogy nem szabad túlöntözni és ne adjon tápoldatot. Helyezze napfényes, nem túl meleg helyre. A párásság biztosítása érdekében használjon párásítót, ami nem közvetlenül a növényre fújja a párát. Legjobb, ha egy szélesebb aláltétre kavicsot vagy agyaggolyókat tesz, és feltölti vízzel.
Jó napot!Van kettő vadkakaó növényem.Az egyik már egy ideje meg van a másik új szerzemény.Amelyiknek csak egy szára van azt már úgy vettem hogy csak az egyik szárán volt hajtás és többi idővel el is száradt.Azokat ki is vettem a talajból.Az új az viszonylag szép egészségnek örvend.A kérdésem az lenne,hogy mit és hogyan csináljak ahhoz hogy mindkét növény szép és egészséges legyen vagy maradjon!?Válaszát előre is köszönöm!
Két éves vadkakaó növényem új és régi levelei a nyár közepén elkezdtek lekonyulni, sárgulni. Most pedig a mellékelt képen látható fekete részek jelentkeztek a szár részen.
Nyáron újra ültettem illetve két hetente tapoldatot is kap. Hetente egyszer locsolom. Fényes szobában van, de nem éri közvetlen napfény.
Valószínű, hogy a hirtelen környezetváltozás, egyenetlen vízellátás hatása. A vadkakaó tartásáról itt olvashat:
https://www.virag-online.hu/vadkakao-pachira
Az egy hete vásárolt vadkakaó fám levelei lukacsosak, mintha rágná valami. Végignéztem az egész fát,de semmit nem találtam rajta. Gondolom akkor sikerült beteg fát vásárolnom :( Eőre is köszönöm a segítséget.
Kedves Ildikó és Tamara. Lakásban nem lehet télen a vadkakaó igényeinek megfelelni. A fényhiányt, a túl meleget és a túl száraz levegőt nem bírja. Túlöntözés is árthat ilyenkor.
Évek óta meglévő, ugyanazon a helyen álló, eddig szépen fejlődő vadkakaó fámmal valami nincs rendben. Decemberben észleltem, hogy levelei foltosan kifakulnak, majd lehullanak. Nem tudom, mi lehet, semmit sem csinálok másképp, mint eddig. Már nagyon sok levelet elvesztett. Rovarokat vagy petéiket nem látok rajta. Tápanyaghiány lehet, vagy valami betegség? Előre is köszönöm!
A vadkakaóm levelei elkezdtek sárgulni. A levél hátán pedig mintha nagyon apró barna foltok is lennének. Ez lehet valamilyen kórokozó?
Emellett a növény szárain néhol ragacsos cseppek is megjelentek.
Túlöntözés jeleit tapasztalom, emiatt kismértékű tápanyaghiány (főleg kálium) jeleit látom. A túlgondoskodás is lehet káros. A fényszegényebb időszakban a vadkakaó számára csökkentse a vízadagot. Fényes helyet kíván, de az ablak mellett fázhat is. Próbája meg világos, nem túl meleg helyen pihentetni lélen a növényt. A helyiség hőmérséklete 18-20 foknál ne legyen melegebb. Párásítani most nem célszerű. Tápoldatozni most nem kell.
Üdvözlöm! Az utóbbi hetekben mindkét vadkakaóm levelei foltosodnak. A növényeket nem éri közvetlen napfény, déli fekvésű szobákban vannak, huzatot nem kapnak, PI vízzel locsolom őket akkor, ha a földjük kb 2 cm mélységig van kiszáradva, egy hónapban 2X bróm tartalmú tápoldatot is kapnak a csomagoláson szereplően hígítva, a páratartalom 45-55% között van a lakásban, de mindkét fa mellett desztillált vizes ultrahangos párásító működik napi 12 órát minimum, a közvetlen környezetükben 60-65% között mozog a páratartalom. Korábban spricceltem őket tisztított vízzel, az itt olvasottak hatására nagyjából 3 hónapja felhagytam ezzel. Az elsárgult leveleket szárastól eltávolítottam. Mindkét növény szépen hozza az új hajtásokat, amik egészségesnek tűnnek.
Ami még hátravan, az agyag granulátum a cserép alá, hogy véletlenül se öntözzem túl őket. Mit csinálhatok rosszul?
A vadkakaó leveleinek deformálódását, illetve "pöttyösödését" sok esetben bórhiány okozza. Túlöntözni nem szabad a növényt, és fontos, hogy olyan összetett tápoldatot adjon neki, ami bórt is tartalmaz (pl. Vitaflóra Levéldísznövény tápoldat).
Egy kis segítséget szeretnék kérni. Körülbelül 2 éve van két nagyon szép Vadkakaó pálmám (Pachira). Az elmúlt időszakban nagyon szépen nőtt megduplázta a nagyságát új gyönyörű ágakat leveleket hozott. Pár hete azonban a levelei foltosak lesznek és kifakulnak elsárgulnak majd leesnek. Nem tudom mi lehet a baja. Képeket mellékelek. A válaszukat várom.
Kedves B. Ádám!
A fotókat átnézve nem korokozó és nem is kártevő! A probléma tartási hibából ered. Nagyon meleg van, ezt nehezen tolerálja. Ebben a meleg időszakban 3-4 naponként kell öntözni. A talaját folyamatosan, mérsékelten nedvesen kell tartani. A ’B’ típusú virágföld számára az egyik legjobb választás. A jó vízáteresztő talajt kedveli, ezért lazítani kell, homokkal, aprókavicsokkal, stb. Ki kell alakítani drénréteget. Átültetési ideje tavasszal, amit nagyon jól választott meg. Tápoldatot 2 hetente lehet (kell) adagolni kiegyensúlyozott tápoldat, felére hígítva. A komplex trágyát részesítem előnybe, pl: Osmocote. De a legjobb a szerves, istállótrágya. A nagy meleget minimálisan párásítással tudja csökkenteni. Nem bírja a klímát a huzatot, stb. …
Van tavaly augusztus óta egy vadkakaóm, nagyjából májusig nem is volt vele semmi probléma, gyönyörűen növekedett. Idén áprilisban átültettem egy nagyobb műanyag cserépbe, földből Compo Sana zöldnövény- és pálmaföldet használtam. Nagyjából május közepe óta az új levelek hibásan nőnek, görbék, keskenyek, világosabb színűek mint a régebbi, duci, szép, egészséges levelei. Gondoltam, hogy a melegtől, erősebb napsütéstől lehet ez, arrébb helyeztem, ahol direkt napfény nem éri de még mindig ilyenek az új levelek. Aztán július végén észrevettem, hogy elkezdtek sárgulni, hullani a régebbi levelek, de nincsenek kiszáradva érzésre. Hetente locsolom, mikor a föld felső része (kb. 1cm) már száraz, idáig univerzális tápoldattal locsoltam havonta, kb. 2 hete kapott Substral táprudat a földjébe. A szobában télen-nyáron 22-25 fok közötti hőmérséklet van, páratartalom 40-60% között változik, plusz párásítást nem alkalmazok. Csatolok képeket. Válaszukat köszönöm előre is!
Kedves T. Ivett!
A fotóból sajnos semmi sem derül ki. Így csak feltételezni tudok, pl. sokat öntözte. Nem megfelelően tartotta. Javaslom, hogy vegye ki a talajból, és ellenőrizze a többi gyökeret is. Ha azok is puhák, akkor sokat nem tehet. Ha egészségesnek tűnnek, akkor válassza le a beteg részeket és ültesse el. Figyelje, mi történik?
Subiecte
vadkakaó levélsárgulás

A legvalószínűbb ok a túlöntözés.
Kedves Gazdabolt!
Két éves vadkakaó növényem új és régi levelei a nyár közepén elkezdtek lekonyulni, sárgulni. Most pedig a mellékelt képen látható fekete részek jelentkeztek a szár részen.
Nyáron újra ültettem illetve két hetente tapoldatot is kap. Hetente egyszer locsolom. Fényes szobában van, de nem éri közvetlen napfény.
Megmenthető még a növény illetve mit javasol?
Köszönettel, Szilvia
Valószínű, hogy a hirtelen környezetváltozás, egyenetlen vízellátás hatása. A vadkakaó tartásáról itt olvashat:
https://www.virag-online.hu/vadkakao-pachira
Kedves Gazdabolt!
Az egy hete vásárolt vadkakaó fám levelei lukacsosak, mintha rágná valami. Végignéztem az egész fát,de semmit nem találtam rajta. Gondolom akkor sikerült beteg fát vásárolnom :( Eőre is köszönöm a segítséget.
Kedves Ildikó és Tamara. Lakásban nem lehet télen a vadkakaó igényeinek megfelelni. A fényhiányt, a túl meleget és a túl száraz levegőt nem bírja. Túlöntözés is árthat ilyenkor.
Üdvözlöm!
Évek óta meglévő, ugyanazon a helyen álló, eddig szépen fejlődő vadkakaó fámmal valami nincs rendben. Decemberben észleltem, hogy levelei foltosan kifakulnak, majd lehullanak. Nem tudom, mi lehet, semmit sem csinálok másképp, mint eddig. Már nagyon sok levelet elvesztett. Rovarokat vagy petéiket nem látok rajta. Tápanyaghiány lehet, vagy valami betegség? Előre is köszönöm!
Üdvözlöm!
A vadkakaóm levelei elkezdtek sárgulni. A levél hátán pedig mintha nagyon apró barna foltok is lennének. Ez lehet valamilyen kórokozó?
Emellett a növény szárain néhol ragacsos cseppek is megjelentek.
Túlöntözés jeleit tapasztalom, emiatt kismértékű tápanyaghiány (főleg kálium) jeleit látom. A túlgondoskodás is lehet káros. A fényszegényebb időszakban a vadkakaó számára csökkentse a vízadagot. Fényes helyet kíván, de az ablak mellett fázhat is. Próbája meg világos, nem túl meleg helyen pihentetni lélen a növényt. A helyiség hőmérséklete 18-20 foknál ne legyen melegebb. Párásítani most nem célszerű. Tápoldatozni most nem kell.
Íme a képek. Remélem jól látható rajtuk minden.
Megpróbálom feltölteni a képeket.
Bocsánat, nem bróm, hanem bór tartalmú tápoldat.
Üdvözlöm! Az utóbbi hetekben mindkét vadkakaóm levelei foltosodnak. A növényeket nem éri közvetlen napfény, déli fekvésű szobákban vannak, huzatot nem kapnak, PI vízzel locsolom őket akkor, ha a földjük kb 2 cm mélységig van kiszáradva, egy hónapban 2X bróm tartalmú tápoldatot is kapnak a csomagoláson szereplően hígítva, a páratartalom 45-55% között van a lakásban, de mindkét fa mellett desztillált vizes ultrahangos párásító működik napi 12 órát minimum, a közvetlen környezetükben 60-65% között mozog a páratartalom. Korábban spricceltem őket tisztított vízzel, az itt olvasottak hatására nagyjából 3 hónapja felhagytam ezzel. Az elsárgult leveleket szárastól eltávolítottam. Mindkét növény szépen hozza az új hajtásokat, amik egészségesnek tűnnek.
Ami még hátravan, az agyag granulátum a cserép alá, hogy véletlenül se öntözzem túl őket. Mit csinálhatok rosszul?
A vadkakaó leveleinek deformálódását, illetve "pöttyösödését" sok esetben bórhiány okozza. Túlöntözni nem szabad a növényt, és fontos, hogy olyan összetett tápoldatot adjon neki, ami bórt is tartalmaz (pl. Vitaflóra Levéldísznövény tápoldat).
Egy kis segítséget szeretnék kérni. Körülbelül 2 éve van két nagyon szép Vadkakaó pálmám (Pachira). Az elmúlt időszakban nagyon szépen nőtt megduplázta a nagyságát új gyönyörű ágakat leveleket hozott. Pár hete azonban a levelei foltosak lesznek és kifakulnak elsárgulnak majd leesnek. Nem tudom mi lehet a baja. Képeket mellékelek. A válaszukat várom.
Kedves B. Ádám!
A fotókat átnézve nem korokozó és nem is kártevő! A probléma tartási hibából ered. Nagyon meleg van, ezt nehezen tolerálja. Ebben a meleg időszakban 3-4 naponként kell öntözni. A talaját folyamatosan, mérsékelten nedvesen kell tartani. A ’B’ típusú virágföld számára az egyik legjobb választás. A jó vízáteresztő talajt kedveli, ezért lazítani kell, homokkal, aprókavicsokkal, stb. Ki kell alakítani drénréteget. Átültetési ideje tavasszal, amit nagyon jól választott meg. Tápoldatot 2 hetente lehet (kell) adagolni kiegyensúlyozott tápoldat, felére hígítva. A komplex trágyát részesítem előnybe, pl: Osmocote. De a legjobb a szerves, istállótrágya. A nagy meleget minimálisan párásítással tudja csökkenteni. Nem bírja a klímát a huzatot, stb. …
A képek túl nagy méretűek, hogy ide fel tudjam tölteni.
https://i.ibb.co/dKnHmKY/IMG-0895.jpg
https://i.ibb.co/VL8d63n/IMG-0890.jpg
https://i.ibb.co/q0hgHsF/IMG-0891.jpg
https://i.ibb.co/S68YP8d/IMG-0892.jpg
https://i.ibb.co/k5kFNnQ/IMG-0893.jpg
https://i.ibb.co/MCCCWqB/IMG-0897.jpg
https://i.ibb.co/ZHDMKmG/IMG-0898.jpg