Kérdés volna, milyen gyakorisággal vannak öntözve a növények? Itt a túl kevés, és a túl sok öntözés egyaránt okozhat gondokat. Valamint a kaspó használata nem javasolt sem a szobapáfrány, sem a borostán esetében. A meggyűlő víz miatt megrothadhatnak a növények gyökerei. Az öntözést úgy kell beállítani, hogy a növények földjének felszíne enyhén kiszáradhasson a két öntözés között. Tavasztól őszig javasolt a páfrány öntözéséhez örökzöld tápoldatot is használni. A szobapáfrány, és a szobaborostán is érzékeny a páratartalomra. A jelenlegi nagy forróságok miatt könnyen kiszáradhat a levegő, amely szintén levél száradáshoz, és a hajtás pusztulásához is vezethet. Célszerű lehet a kaspók helyett nagyobb tálkákat használni azokat agyaggolyókkal tölteni amelyek megkötik a túlfolyó vizet, és folyamatosan párologtatják a növények környezetében.
Sikeres szezont kívánunk!
Körülbelül 1 hete kezdett a szobaborostyánomnak és a páfrányomnak a levelei száradni és lehullani. Mi lehet ennek az oka? Esetleg kevés élettere van már és át kellene ültetnem? Eddig olyan szépen hozta a leveleit. Csatolok fényképeket, hogy milyen szép volt és most milyen lett (A borostyánról készült fényképem kicsit homályos, de a lényeg látszik rajta)
Subiecte
Páfrány és szobaborostyánnal kapcsolatos kérdés
Kedves Viktória

13,53 RON
4,87 RON
61,18 RON
Üdvözlöm!
Körülbelül 1 hete kezdett a szobaborostyánomnak és a páfrányomnak a levelei száradni és lehullani. Mi lehet ennek az oka? Esetleg kevés élettere van már és át kellene ültetnem? Eddig olyan szépen hozta a leveleit. Csatolok fényképeket, hogy milyen szép volt és most milyen lett (A borostyánról készült fényképem kicsit homályos, de a lényeg látszik rajta)
A választ előre is köszönöm!