Bazsalikom betegsége

Szabolcs Dinga Consultant

Kedves Becskei Ádám

A tünetek a lisztharmat jelenlétére utalnak. A gombabetegség nedves, párás környezetben szokott kialakulni. Célszerű lehet a beteg leveleket leszedni, valamint az egész növényt egy kissé ritkítani, mert elképzelhető, hogy túl sűrű a lombozat. Az öntözés során is figyelni javasolt arra, hogy a víz csak a növények tövét érje, a lombozatot ne. Ezen kívül thiovit jet gombaölő szerrel lehet célszerű kezelni a növényeket. viszont ez esetben felhasználni csak az élelmiszer-egészségügyi várakozási idő letelte után szabad.
Sikeres szezont kívánunk!

#58803
Becskei Ádám

Kedves szakértő,

Segítséget szeretnék kérni, ablak párkányban nevelt bazsalikomon ilyen fehéres-sárgás foltok jelentek meg, ez mitől lehet, és hogyan tudok ellene védekezni? Csak a levelekben jelentkezik ez az elváltozás.
A választ előre is köszönöm.

#58798

#58797

#58796

#58795

#58794

#58793
Szabolcs Dinga Consultant

Kedves Dóra
Igen használható levéltetvek ellen. A terméken kellene lennie feltüntetve élelmezés-egészségügyi várakozási időnek, amely jelzi, hogy a kezelés után hány napig ne fogyasszunk a kezelt növényből, ezt kell betartani. Illetve a terméket tűző napos időben és magas hőmérsékleten nem élszerű használni mert perszelő hatást válthat ki. Inkább az esti órákban vagy pedig felhős időben javasolt használni.
Sikeres szezont kívánunk.

#58371
Fehér Dóra

Tisztelt Szakértő,

Érdeklődni szeretnék, hogy bazsalikomon lévő levéltetű kezelésre lehet -e használni a BIO FITO permetet levéltetvek ellen? Kell esetleg több napot várni a levél fogyasztása előtt?

#58367
Szandra Krk

Kedves Edina!
Csatoltam újra a képet.

#57839
Renáta Galambos

Tisztelt Szakértők!

A tanácsukat szeretném kérni. Lassan egy éves, lakásban tartott bazsalikomnövényem levelein foltok kezdtek megjelenni. Főleg a levél szélein kezdődnek, de van, hogy random a levél felszínén jelenik meg. Esetleg van valami technikája a megmentésének? Mi lehet az okozója?
Előre is köszönöm!

#57836
Pap Edina Top consultant

Takácsatkának tűnik. Erre utalnak a torzult levelek is. Sajnos a rendszeres zuhanyoztatáson kívül a levegő páratartalmának emelésével lehetne az atka számára kedvezőtlen életfeltételeket biztosítani.

#57820
Szandra Krk

Kedves Szakértő!

Magról ültetett, lakásban nevelt bazsalikomon a levelek alsó részen apró pirosas barnás bogarak jelennek meg rendszerint. A növényt látszólag nem károsítják, nincsenek foltok egészségesnek tűnik. A növényeket vízben nevelem, így nem tudom hogy jutnak oda a kártevők. Vegyszert nem használok, pár naponta folyó vízbenszoktam lemosni őket. Hogy lehetne megszabadulni tőlük vagy megelőzni őket?

#57819
Pap Edina Top consultant

Kérjük, töltse fel újból a képet !

#56799
Ábrahám Adamecz Alexandra

Kedves Szakértők,

Szeretnék segitseget kérni a foton látható bazsalikom kapcsán. Mi banthatja a leveleket? Egy csigát már talaltam, ot eltavolitottam de latok a magasagyasban sok pici apró fekete bogarat is maszkalni.. az is gond lehet? Így fogyasztható a bazsalikom? Van meg körülötte, chili, erős paprika, hegyes erős, petrezselyem, de mindet bantja valami, alig nőnek/teremnek az előző évekhez kepest :(

Előre is Koszonom a segitseget!

#56653
Pap Edina Top consultant

Tripszek vagy molytetvek lehetnek inkább. Mossa le a leveleket. Az élelmiszerként fogyasztott növényt ne permetezze.

#55926
Lilienberg László

Kedves Edina!

Köszönöm a választ, kiköltöztetem a szabad levegőre.
Csatolok még egy képet, ezen talán jobban látszanak az apró sárga hernyók, ezeket szeretném lepermetezni, ha érdemes.

Segítségét előre is köszönöm!

#55901
Pap Edina Top consultant

Levélparásodás, ami élettani betegség, nem igényel permetezést. A bazsalikom nem bírja sokáig a lakásban tartást. Teraszon, erkélyen jól elvan az erősebb fagyokig. Ne öntözze túl!

#55900
Lilienberg László

Kedves Szakértők!

Kérem segítsenek, hogy az alábbi képeken lévő bazsalikonak mi lehet a baja, illetve, hogy a kártevőket milyen permetezőszerrel tudom eltávolítani?

Segítségüket előre is köszönöm!

#55898
Imre Marcell

Köszönöm szépen!

#54349